Csalódás

Régóta fáj a szívem. Nem tudom mitől, de szétmar teljesen. Talán amiatt, amit velem tettél. Az, hogy ott hagytál. Kétségbe esve. Szomorúan. Sírva.
Fájt, hogy csalódnom kellett. Fájt, hogy azt vesztettem el, akit szerettem.
Összetörted a szívemet. Millió darabra.S elnémultál már. Kitagadtál.

Testem kezd lassan elhalni. Vágdosásba és szomorúságba. Ezen segíteni még orvos sem tud! Senki.
Elvesztem örökre.

De szemeid azok, mik megmaradtak bennem! Örökre. De a többi hamuvá vált már rég. Csak felejteni, ennyi a cél.


Komorság


Az élet számomra hazugság. Rossz dolog. Rossz dolgokat vált ki belőlem, nem szeretem. Magamba zárkózom. Egyedül akarok lenni...

De mindenki velem foglalkozik. Mindenkit az érdekli mi a bajom. Miért csinálom ezt. De én nem tudom kezelni a helyzetem. Nem akarom! Nem tudom, mikor elég a komorságból. Mikor örüljek és mikor fájjon...
Nem tudok különbséget tenni ezek között. Már szétestem. Összerakni magam pedig nagyon nehéz.
De Te itt voltál velem. Megtanítottad hogyan éljek. Nem mondom, hogyan kell csinálni. Nélküled nem. Kevesebb komorsággal, de vigyorgok. Ez már nem vicsorgás, hanem mosoly. Bevallom, van mit tanulnom még. De nélküled idáig se jutottam volna el. Erősen koncentrálok, így haladásom kicsit látom. Szomorú leszek. De változtatni nem akarok. Ez tetszik nekem.

Csak azt akarom, hogy bárhova megyek, ne úgy nézzenek rám, úr isten, ez beteg!